Tanító (matematika választott műveltségterülettel) és gyógypedagógus (tanulásban akadályozottak szakirányon) alapképzettségeimet egy mesterképzéssel folytattam, inkluzív nevelés tanára szakon.

 

Szegregált intézményben szereztem meg első munkatapasztalataimat napközis nevelőként, majd osztályfőnökként. Szülés után pedig az egyéni fejlesztések kerültek az érdeklődésem középpontjába. Nagyon kevésnek éreztem azt a tudást és módszertant, amivel rendelkeztem, így kerültem el a NILD Tanulási Terápiás képzésekre. Ezáltal óvodás és általános iskolás gyermekek komplex kognitív terápiás fejlesztésével foglalkozhatom. A NILD neuropszichológiai háttere Piaget, Vigotszkij, Lurija, és Feuerstein elméleteire, és a modern képalkotó eljárások tapasztalataira támaszkodik, mely szerint az emberi agy nyitott a változtatásra, fejlesztésre egész életünk folyamán.

 

Munkám során azt látom, hogy egyre több az a gyermek, akinek észlelési, hallási problémája van. Emiatt sem tud megfelelni a közoktatási rendszer hipermagas elvárásainak. Elvégeztem az AIT/FST hallási figyelem trénerképzést, melynek köszönhetően segítséget tudok nyújtani gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Mindemellett a Gósy-féle beszédpercepciós (GOH/GMP) tudásanyag a legújabb büszkeségem, saját gyermekem érintettsége miatt leginkább.

 

A folyamatos tanulás szerves és nélkülözhetetlen része az életemnek. Jelenleg szakvizsgázom a BME-n. Összességében azt gondolom, hogy minden tanulásnak/tanításnak alapja az alázat és a gyermekek iránti elkötelezettség és szeretet. Ezekkel együtt lehet megvalósítani az eredményes fejlesztést.

 

 

AIT/ FST hallásterapeuta, GMP terapeuta, Gyógypedagógus, NILD I, NILD II, NILD III, NILD terapeuta, Csóka, Szerbia

Elérhetőségek

Cím:

23320 Csóka (Čoka), Vuka Karadžića 44/A

Üzenetet hagyok