A Kerek -Világ Ház Alapítvány megalapítása előtt  célunk az volt, hogy a segítségre szoruló gyermekek és családjuk számára elérhetővé tegyük az idegrendszert fejlesztő terápiánkat. Ezt megelőzően 10 évig  ideggyógyász- neurológus támogató segítségével, szakmai irányításával történt a munka és gyűltek a tapasztalatok. 2002-ben anyanyelvi, zenei hallásra épülő módszer alkalmazásával tovább bővültek a lehetőségek. 2006 elejétől a beszédfejlődésben megkésett gyermekek terápiáját is el tudjuk látni. 2014-től oszteopátiás vizsgálat és kezelés is része a tevékenységünknek.  Tevékenységeinket gyermekgyógyász szakorvos, neurológus szakorvos, pszichológus, urológus, logopédus, vision terapeuta, optometrista szakemberek együttműködésével végezzük. 2016. december 31-el bejegyezték alapítványunkat.

A hozzánk forduló családokkal hosszútávú együttműködést tervezünk,  általában évekig nyomonkövethetjük az életüket, a gyermek fejlődése során bekövetkező változásokat. Legtöbb esetben nem csak a gyermek igényel segítséget, hanem a szülők is, akik a kialakult,  általuk megoldhatatlannak tűnő nehéz helyzetben úgy érzik, hogy máshol nem találtak megoldást. Feladatunk összetett: a gyermeket fejleszteni legjobb tudásunk szerint, a szülőt pedig helyzetbe hozni és megerősíteni szülői kompetenciájában.

Évek óta egyre több szülő kér segítséget gyermeke számára, akik közül csak keveset tudunk ellátni kapacitásaink végessége miatt. Szükségessé vált, hogy a 2014-ben megvásárolt ingatlanon idén átalakításokat végezzünk, új termeket alakítsunk ki, illetve több terapeutát képezzünk és vonjunk be  a fejlesztésekbe. Terveink szerint a meglévő épületet bővítenénk 2 tornateremmel, melyek lehetővé tennék az eddig hiányzó infrastruktúra miatt elutasításra kerülő gyermekek ellátását. Anyagi forrásaink azonban szűkösek, így támogatókat keresünk céljaink megvalósításához.

Alapítványunk támogatásával a gyermekek lehetőséget kapnak szunnyadó képességeik maximális kiteljesedésére és a lehető legönállóbb életre.

Alapozó fejlesztő (nagycsoportos fejlesztő), Alapozó mozgásterapeuta, Alapozó terapeuta (egyéni és kiscsoportos terapeuta), Fejlesztő pedagógus, GMP terapeuta, Gyógytornász, Homloklebeny terapeuta, Kulcsár mozgásterápiás fejlesztő, Fejér megye, Székesfehérvár

Nyitvatartási idő

Hétfő

08.00 - 19.30

Kedd

08.00 - 19.30

Szerda

08.00 - 19.30

Csütörtök

08.00 - 19.30

Péntek

08.00 - 19.30

Szombat

-

Vasárnap

-

Elérhetőségek

Cím:

8000 Székesfehérvár, Mártírok útja 26.

Üzenetet hagyok