Lázár Anita vagyok, a Szinapszis Fejlesztő Központ vezetője, terapeutája. 3 éves kortól foglalkozom gyermekek és felnőttek felmérésével, komplex fejlesztésével, terápiás kezelésével. Ismereteimet, kompetenciáimat igyekszem folyamatosan bővíteni,…
2012 óta foglalkozom neurofeedback fejlesztéssel. Pszichológusként, pedagógiai szakszolgálatban, nevelési tanácsadásban, szakértői munkában szerzett sok éves gyakorlattal, komplex módon vizsgálom a tanulási és képességproblémákat. Szükség esetén…
Hullán Gabriella vagyok, gyógypedagógus és neurofeedback tréner. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karán végeztem Pszichopedagógia illetve Tanulásban akadályozottak szakirányokon. Neurofeedback tréningek tartásával 2014 óta foglalkozom.
Montessori óvodapedagógusi végzettséggel rendelkező Alapozóterapeuta és Homloklebenytréner vagyok. Ez utóbbi specializációt az alapozóterápiás órák kiegészítéseként használom. Az idegrendszer-érlelő mozgásterápia mellet foglalkozom Beszédpercepciós…
Évek óta sikeresen alkalmazom dr. A.A. Tomatis módszerét, melyben a hallásészlelés révén lehet fejleszteni különböző készségeket. Meg lehet tanítani a résztvevőknek a hangok pontos megkülönböztetését, mely révén a tanulási nehézségeket, magatartási,…
B. Torbavecz Csilla vagyok. Némettanár, óvodapedagógus és Neuro-Feedback tréner, emellett főállású anya. Az anyaság ideje alatt jöttem rá, hogy a saját gyerekeimnek is folyamatosan szüksége van segítségre. A középső lányom diszlexiás, diszgráfiás és…
B. Torbavecz Csilla vagyok. Némettanár, óvodapedagógus és Neuro-Feedback tréner, emellett főállású anya. Az anyaság ideje alatt jöttem rá, hogy a saját gyerekeimnek is folyamatosan szüksége van segítségre. A középső lányom diszlexiás, diszgráfiás és…
Fejlesztő- differenciáló szakpedagógusként célom a gyermekek alapkészségeinek optimális szintre emelése. Segítségemet szeretném minél több gyermekhez eljuttatni, ezért 2012- ben létrehoztam weboldalamat, ahol ingyenesen letölthető játékokkal,…
A Szlovákia területén működő fejlesztőház magyar és szlovák nyelven egyaránt vállal komplex fejlesztést, amely gyógypedagógus, konduktor és pszichológus együttműködése által valósul meg. Foglalkozásaink során az éneklés, mondókázás, megismerő…